A CSAPAT

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

A CSAPAT

Szirák RS - Gala

Szirák RS

2014.05.23 - 24.



 

 


 

 

Galuska Szabolcs – Várfalvi Gábor – Lada 21074

Galáékkal csuromvizesen, a Szirákon végigsöprő vihar maradványait takarítva váltottunk pár szót:
FRH: Szép kis zuhét kaptatok a nyakatokba, sikerült megúszni?
G.Sz.: Igen, szerencsénk volt, mi már kijöttünk az utolsó gyorsról amikor leszakadt az ég. Azt hiszem, az egész futam alatt szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
FRH: Picit bővebben?
G.Sz.: Már ahhoz is szerencse kellett, hogy a választások miatt egy nappal előrehozott adminisztratív és technikai átvételen részt tudtunk venni. Sajnos a rendező kényszerhelyzetbe került, de ennek ellenére a lehetőségekhez képes pörgős volt a lebonyolítás. Bőven volt időnk a pályabejárásra, mivel ezúttal urak lehettünk, hiszen az egy fős időszakos szervizünk vitte technikai átvételre a kocsit, mi meg kényelmesen furikázhattunk a pályán.
FRH: Milyenek voltak a szakaszok?
G.Sz.: Korábban még sosem mentünk itt, és navigátorként sem volt szerencsénk hozzájuk. Azt hallottuk a többi versenyzőtől, hogy nagyon lobogós lesz. Kerestünk pár belső kamerás felvételt, befűztük az oktatófilmet (a Malter Movies-tól kölcsönözve) és igyekeztünk úgy lepirítani ahogy ott láttuk.
FRH: Volt fejlesztés az autón?
G.Sz.: Inkább downgrade-nek mondanám, ugyanis támadt némi problémánk a friss hátsó hidunkkal, így vissza kellett raknunk a régi Lada-hidat, egy kombi áttétellel. Ez az áttétel elviekben növelte a végsebességünket, úgyhogy nem tűnt rossz választásnak. Más kérdés, hogy a pályán kiderült, hogy nyugodtan lehetett volna hosszabb… smiley
FRH: Azért összejött a száguldás, nem? smiley
G.Sz.: Persze, nagyon is! Számos olyan rész volt ahol félperceket robogtunk ötödik telin, nagyon izgalmas volt! Az első szakaszt azért picit óvatosabbra vettük, de hál’ Istennek azt láttuk, hogy ennek ellenére van keresnivalónk ebben a mezőnyben, most hogy kikerültünk az űrhajó-kategóriából…
A második szakasz visszafelé ment, sikerült egy kis bátorságot gyűjtenünk. Annyira jól sikerült, hogy a nagy rohanásban még egy külső felvételre az út szélére lerakott GoPro kamerát is sikerült elvinnünk állványostul-mindenestül. Elnézést a kamerás srácoktól, de úgy gondoltuk, hogy az egész pálya ki van fizetve, akkor már kihasználjuk… smiley (Azóta már megtudtuk, hogy a becses kamera némi fénysérüléssel megúszta a dolgot, és a manőverről nagyon látványos felvétel született, az esemény 03:40-nél látható:

FRH: Tehát az élmény megvolt, jött vele az eredmény is?
G.Sz.: Nagyon jó volt, hogy a rallylive-on szinte azonnal láttuk az eredményeket és az első kör után már volt értelme nézegetni őket. Az hamar világossá vált, hogy Tiszákékkal nem tudjuk felvenni versenyt (ezt jól sejtettük, mert később ők lettek az abszolút(!) másodikak) Simák Tomiék is lőtávolon kívül voltak, de Vinczéékel tizedekre menő csata alakult ki. Tisztára mint a Köridő Bajnokságban! smiley Az különösen sajnáljuk, hogy Malter Röhl-éknek nem ment a vas, és egy iszonyatos beforgáson is túl kellett esniük, így csak a részeredményeket hasonlíthattuk össze. Azért tőlük tartottunk… smiley
FRH: Hogy alakult a végjáték?
G.Sz.: Nagyon izgalmasan, volt fordulat, tragédia, dráma!
Kezdődött azzal, hogy a verseny felénél elment a töltésünk. frown Mivel szervizcsapat nélkül mentünk (a srácok igazoltan voltak távol, ők is versenyeztek egy másik futamon) csak tanácstalanul pingvineztünk a masina körül. Szerencsére Kori éppen a környéken nézte a versenyt és a segítségünkre sietett. Sajnos a nullkilométeres generátorunknak leszakadt a fesz-szabályzója, pár darabot el is hagytunk az úton. Pótalkatrésszel a szokásos szinten voltunk ellátva (semmi) így rendbe hozni nem tudtuk. Csak remélhettük, hogy kibírja a végéig. E miatt sem a ventillátort nem kapcsolhattuk fel a gyorson és a szervóval is csínján kellett bánnunk.
Jól jellemzi a motor megbízhatósági szintjét, hogy a dög meleg ellenére is 90 fokos vízzel jöttünk át az utolsó gyorsokon.
Később szomorúan láttuk, hogy Vinczéék motorhiba miatt kiestek, úgyhogy a nagy csata véget ért, már csak célba kellett gurulni.
Az eredményeket már a jégeső elől elbújva a mirobuszban főve böngészgettük: Lada kupa 2. helyére és a 4-es kategória 3. helyére voltunk jók ma, aminek természetesen nagyon-nagyon örülünk! A paripa a kamera nyomától eltekintve karcmentes, a motorunk remekül szólt és hűtés nélkül is végig bírta, így nagyon elégedettek vagyunk!
FRH: Következő verseny?
G.Sz.: Úgy néz ki, hogy ez a Lada Kupa lesz a mi kategóriánk az idénre, mert ha nincsenek technikai gondok, 4-5 páros tud majd csatázni, és ebben a közegben lehet jól fejlődni. Úgyhogy a korábban tervezett motorfejlesztést egyenlőre jegeljük. Egy hónap múlva lesz a következő futam Petőfibányán, oda szeretnénk eljutni, aztán majd utána meglátjuk…
Belső:

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!