FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

A Seat kupáról...

2011. augusztus 21-én, vasárnap lezárult a Forza Racing Hungary Seat Leon Supercopa versenysorozata, amely 9 vasárnapon át dolgoztatta meg keményen a résztvevőket. Na azért nem mindenkit, mert az UFO-kat nem lehetett megverni, de rajtuk kívül, és velük együtt is igen parázs csaták és izgalmas versenyek születtek minden hétvégén.

Úgy gondoltam, hogy ezt a kis beszámolót már csak azért is érdemes közzé tenni, mert úgy gondolom, és ezt mindenféle nagyzási és egyéb mánia nélkül, hogy a Forza Racing Hungary történetének egyik legsikeresebb Online versenysorozatáról van szó. Pedig egyszerűen azért jött létre, hogy jókat szórakozzunk, versenyezzünk egymással. Nem egyszer volt olyan hétvége, amikor is több mint 20-an álltunk rajthoz, és róttuk a köröket az adott pályákon a Seatokkal. Sajnos jómagam, a széria kiötlője (nem kellett hozzá nagy ész :D) nem minden futamon tudtam megjelenni elfoglaltságaim és helyettesítéseim miatt, de vagy "lájvon", vagy telefonon azért mindig tájékoztattak, hogy miből is maradtam ki. Nem egyszer fájt is a szívem, mert nagyon szerettem volna veletek tolni.


A széria egyetlen hátrányaként talán a rossz időpont választást tudnám megemlíteni. Mivel a 9 hétvége picivel több, mint két hónap, és ez pont a nyár közepére esett elképzelhető, hogy sokkal sokkal többen lettünk volna, de ilyenkor volt nyári szünet, nyaralás, pihenés, fürdés, sörivás, koncertek, Sziget, falunap, stb.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki részt vett a versenyeken, ezáltal ha legalább egy kicsit is, de népszerűsítette a közösségünket oly módon, hogy például elmesélte a "haverjának", mi történt a futamon, vagy esetleg ott ült mellette, és látta hogy mi történik élőben, netalántán egy "ripléjt" mutatott neki. Nekem például volt ilyen. És ebből adódik még egy hátrány sajnos, ez pedig a videó készítése. Sajnos a Forzában ez elég körülményes, pedig jó pár csatát meg tudtunk volna mutatni a világnak. Reméljük, hogy a 4. részben orvosolják ezt is.

Szeretném megköszönni továbbá a szervezőknek az áldozatos munkát hétről hétre, akik önzetlenül vállalták a futamok lebonyolítását, az ezzel járó adminisztrációt, illetve a Forza Racing Hungary atyjának Crazymannek, aki a sorozatnak helyet adott az oldalon, valamint hozzárakhattam a szériához az FRH nevét. Számomra ez nagyon sokat jelent, hiszen az Forzás "karrierem" a Forza Racing Hungary-vel, és Veletek, a Csapattal indult.

A szériát szeretném folytatni az őszi - téli szezonban is, immáron a Forza Motorsport 4-el. Gyertek velünk akkor is, 16 fős lobbykban, ahol még keményebb és látványosabb versenyek és csaták fognak születni hétről hétre, ezt garantálom.


© drsanya

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!