FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Open Wheel Race Weekend Season 01

Tartalomjegyzék

Open Wheel Race Weekend

Eredmények / Sorsolás!

 



 

 

 


 
 

Open Wheel Race Weekend még nem volt az FRH története során, így itt volt az ideje, hogy egy ilyet is megrendezzünk nektek. Már pénteken beindultak a szabadedzések, ahol többé-kevésbé sokan megjelentek, akik már kellőképp megemésztették a karácsonyi töltött káposztát és bejglit, de voltak akik egyéb teendőik miatt ekkor még nem tudtak kigurulni a boxutcából.

Az időmérő szombati napján aztán mindenki túlzott izgalommal várta, hogy mi lesz az eredménye a megmérettetésnek. Nagy meglepetések nem történtek; a Q3 végére kialakult a végleges sorrend. Eltérően a többi quickrace-től, bajnokságtól, mivel ez most egy teljes hétvégés program volt, így az időmérőt követően mindenki egy teljes napot tudott rápihenni a versenyre.

Vasárnap este fél 7-re ki is alakult a két lobbi, így semmi akadálya nem volt, hogy megkezdjük a 45 körös száguldást. A rajt az „A” lobbiban viszont nem volt tökéletesnek mondható, mivel valaki hátulról megtorpedózta a középmezőnyt, így akik a külső íven „támadták” az első kanyart, azok kicsit pórul jártak. Be is jött egyből a SafetyCar, így egy kényszerkört követően tudtunk újra indulni.

A „második” rajtnál már zökkenőmentes volt minden, így tényleg megkezdődött a száguldás. Itt igazolódott be, hogy tényleg jó volt gyakorolni a verseny előtt, mivel forgalomban autózni, centikre egymástól ezekkel a csúcskategóriás versenyautókkal igencsak nehéz volt. Mire valaki kimondta, hogy a másik mellé ért, már el is húzott mellette, így nagyon kellett koncentrálni, anélkül kuka lehetett volna az este. Körökön keresztül hajtottunk az élen Dizzie-vel, Motoval,Fusy0Nn-nel és Cool-al, de 3-4 kört követően Dizzie és Moto összeakadtak, így a vezetést Fusy0N vette át, nyomában velem és Cool-al. Próbáltam is tapadni, de egy kanyart túltolva még Cool is elment mellettem, így ezt követően több körön keresztül hajtottam őt, mire vissza tudtam szerezni a 2. pozíciót.

A verseny több, mint feléig nem is történt aztán semmi különös az élen. Fusy0N továbbra is vezetett, én próbáltam az ő tempóját tartani, Cool pedig az enyémet. Aztán jöttek a lekörözések és egy szituációnál Bódis Zoli megpördült a pálya közepén (talán pont Kicsivel csatázott előtte), így Fusy0N is épphogy el tudta kerülni őket, én pedig inkább a sóderágyba szaladtam ki, nehogy összetörjünk teljesen. De a verseny ment tovább és ekkor már többen is kint voltak a boxban. Közben Dizzie és Moto is zárkózott fel rendesen a kezdeti kicsúszásukat követően.

Mivel Fusy0N még a 30. kör után sem ment ki a boxba, gondoltam én bemegyek, hátha aztán a friss gumikon jobban tudok közeledni hozzá, de 1-2 körrel később ő is kiment, így a távolság se nem csökkent, se nem nőtt ezt követően. A maradék néhány körben már nem volt miért csatázni, így személy szerint próbáltam a legjobb körömet megfutni, hogy legalább az is jól mutasson a végén, illetve azért figyeltem Coolra is, mert ő azért szemfüles mód ott jött mögöttem végig, így hibázásra még az utolsó körökben sem volt lehetőség.

Összességében egy remek versenyt tudhatunk magunk mögött és a nagy teljesítmény ellenére emlékezetes és (a többiek számára mindenképp) eseménydús hétvégét tudhatunk magunk mögött, ami a jövőben – szerintem – folytatásért kiált.

Köszönet mindenkinek, aki a részvételével még színesebbé tette az estét és gratulálok, mert nem semmi volt teljesíteni ezt a remek versenyt!



 

_________________________________________________________________________________________________
 

Eljött hát az Év versenye, készültem is rá, többet, mint általában, főleg mivel alig vártam, hogy legyen már egy F1-es verseny. Részt vettem három szabadedzésen is, majd gyakoroltam többekkel "verseny szimulációt" is, hogy milyen élesben, mezőnyben autózni.

 

Kíváncsi voltam, hogy az időmérős teljesítményem alapján, ami sajna jóval elmaradt a legjobb időmtől, bekerülhetek-e az A lobbiba. Szerettem volna, mert sokat megyek F1-el a Forzában és ha egy körön nem is vagyok a leggyorsabb vele, tudtam, hogy viszonylag stabilan, nagy hibák nélkül tudok menni a Lotussal (McLarennel, bocs), akár 44 körön keresztül is.
 

Gondoltam is, de a pár körös "versenyszimulációkból" egyértelművé vált, hogy itt nem a pár tizedes körönkénti különbségek fognak feltétlenül dönteni. Aztán meglepetésemre vékonyan ugyan, de bekerültem az A-ba a 11 helyre, szokásos B lobbis társammal, Kicsivel együtt, aki a 12. helyről rajtolt és teljesen szétizgulta magát az A lobbi miatt, de legalább most nem evett verseny közben. :P
 

A rajtnál nem siettem, hogy a tömeggel együtt érjek a visszafordítóba, ezt jól is tettem, mert szokás szerint volt adok-kapok, de egész szerencsésen ellavíroztam a kipördült, lelassult kocsik között és fel is jöttem tán a 8 helyre. Aztán ment a huzavona, hogy van-e elég safety car kérés, addigra a 7. lettem, mert az első sikánnál is volt valami csetepaté, amitől valaki füstölve húzódott félre.
 

Aztán jött 1-2 kör safety car-os vonatozás, majd egy repülőrajt. Pár körön belül Cool érkezett, mint a gyorsvonat, hamar át is gondoltam, hogy kezdjek-e el itt erősen védekezni és ezzel lassítsam a saját tempómat is, meg esetleg megkockáztassak egy ütközést a jóval gyorsabbal szemben itt az elején, nem láttam sok hasznát a dolognak. Főleg, hogy ugye nekem most nem is Cool-lal kellett igazán versenyeznem. Nem volt nehéz átadni a pozíciót, mert az egyik kanyarban amúgy is lecsúsztam kissé az ívről.
 

Közben előttem tán Zso és Mazso ütközött, meg még ki tudja mi volt és bár Cool megelőzött, pikk-pakk a negyedik helyen találtam magam, és az ötödik még fasorban sem járt. Ezután csak róttam a köröket, próbáltam nem hibázni, azt azért láttam, hogy az ötödik Lipi lassan-lassan, de kúszik fel rám.
 

Aztán egyszer csak Fusyon (akit néma Bobnak is hívhatnánk, mert amúgy sosem szól semmit) azzal a kéréssel fordult felém, hogy halkítsam már le a tévém, mert zavarja a motorzajom a koncentrikálásban. Hát ez így 300 körül nem egyszerű, főleg, hogy a távkapcs sem volt a közelben. Az lett kitalálva, hogy lenyomom a konti hang gombját. Jó nagy hülye voltam, hogy ráálltam. A célegyenes elején próbáltam meg a műveletet, le is nyomtam a gombot, a kocsit meg majdnem falhoz kentem, jól belassultam, vesztettem vagy 2 mp-t egyből, aztán még a füles is leugrott a fejemről a nagy halkítási akció közben.
 

Lipi meg ezzel egyből fel is jött rám, na mondom fasza lesz, hogy itt lesz mindjárt és nem tudunk kommunikálni. Elkezdtem visszabűvészkedni a fejemre a fülest és visszakapcsoni a hangot egy fél körrel később. Sikerült, de még vesztettem így vagy 2-3 mp-t. Meg az ember a ritmusból is teljesen kiesik ilyenkor. Az volt a szerencsém, hogy Lipi lecsúszott az ívről és eléggé lemaradt, majd kiment a boxba is, így fellélegezhettem. Soha többet nem fogok ilyet csinálni. Majd akinek nem tetszik (csak Fusyon szólt), az leveszi a fülesét. Ez autóverseny motorhanggal. (Persze később a boxban lehalkítottam azért).
 

Féltávos kerékcserém után is a 4. helyre jöttem vissza, a felállás ugyanaz volt, Lipi üldözött és körről-körre jött fel rám. El is érkezett a harminc sokadik körben az a pillanat, hogy az Eau Rouge-on már gyorsabban jött felfelé és a sikán előtt már szóltam neki, hogy húzodok az egyik oldalra, hogy tudjon esetleg elmenni, ha megpróbálja, de szerencsémre Lipi úgy gondolta, hogy ez még mindig túl veszélyes lett volna, ezért visszavett, én pedig maradtam a 4. helyen. Pedig ha meglépi és leelőz, akkor nem követekezett volna be az sem, hogy egy-két körrel később ütközik talán Mazsóval, aki már le volt körözve, de akkorra ismét magára talált és egymás lökösén autóztak. Így eltűnt a közeli üldözőm és biztonságban, egyre szarabb köröket futva beértem a 4. helyre három ufó mögött, akik azért már fényévre voltak tőlem.
 

Még volt némi technikai problémám is, úgy féltávnál eltűnt a rezgés a kormányomból, ami finom krémes érzést biztosít... Ami egy szopás, de csodák csodája 1 kör múlva visszatért belé az élet, ilyen sem volt még. Aztán az utolsó 10 körben kezdett egyre "nyúlósabb" lenni a kormányzás, szerintem ahogy melegszik a használattól a motor, akkor lesz ilyen. Ahogy Zso is mondta: " végül is mit adnának 120 rongyért?" :D
 

Sok szerencse is kellett ehhez a jó helyezéshez (nem keveredtem semmi durva ütközéses csetepatéba, nem vágódott senki elém a falról, stb.), de viszonylag stabilan hoztam a köreimet, nem volt semmilyen durva hibám és ez most meghozta gyümölcsét. Úgyhogy büszke is vagyok, hogy az Év versenyén ilyen jó helyet értem el, ráadásul az A lobbiban. Nem mellesleg megfutottam saját legjobb körömet is, amit pár napon keresztül hiába próbáltam, az itt most verseny alatt összejött. A végére pedig durván leizzadtam, a tenyerem meg görcsben volt a kormány szorongatástól...
 

Grat minden célba érőnek és köszönet a szervezésért, na meg a versenyzőknek a futam alatti fair play-ért!

©Zsozsa

________________________________________________________________________________________________
 

Az elmúlt 3-4 hónapban bizony sokszor elhangzott a staffon belül a "mi lesz ha...?" mondat.
Sajnos nagyon nehéz versenyt szervezni, és még nehezebb arra az "év versenye" rangot adni ilyen live mellett. Azt is tudtuk, hogy ez a kategória lényegesen több hibalehetőséget hordoz magában, hiszen pillanatok alatt történnek a dolgok a pályán. De milyen online csapat lettünk volna, ha legalább egy alkalommal nem rendezünk F1 versenyt. Mivel ez esetben kevés lett volna kiírni csütörtökön a versenyt, így adtunk lehetőséget egy kis közös felkészülésre aminek meg is lett az eredménye.

Sokan megjelentek a szabadedzésen, és volt aki több alkalommal is tiszteletét tette. Körről-körre, edzésről-edzésre egyre gyorsabb, és stabilabb köröket mentünk. Hatalmas köszönet az ufóknak akik a tanácsaikkal elláttak minket.

Az időmérőn sajnos nem szerepeltem valami fényesen. majd 2 másodperccel rosszabb időt futottam mint amire képes lettem volna, így a lobbi végéről rajtolhattam.

A versenyen ahogy az várható volt rengetegszer, és villámgyorsan változott a sorrend. Ennek köszönhetően már a 2. kör végén felkerültem a 3. helyre KenniC, és Crazy közé. Ugyan nem lökhárítóztunk, de mégis nagy csatában voltunk KB a 14. körig ahol Crazyvel már szinte együtt fordultunk a kanyarokban. Én azonban az egyik kanyarban négy kerékkel elhagytam a pályát, és ennek köszönhetően akkora tempóval tudtam bevenni a kanyart, hogy jogtalan előnyre tettem szert Crazyvel szemben ezért a kanyart követő egyenesben elvettem a gázt, és elengedtem Crazyt. Természetesen Crazy udvariasan ellenkezett, de mindketten éreztük azt, hogy ha szabályosan kanyarodok akkor bizony átvette volna a vezetést, mert ő volt jobb íven.

Már a szabadedzéseken, és versenyen is többen javasolták, hogy ne legyek csökönyös, és kapcsoljam be a TCS-t. Azonban én nem kapcsoltam, be és ennek nagyon örülök. Eszméletlen jól éreztem magam, és minden kanyarban majd kiugrott a szívem, hogy sikerül-e a kigyorsítás.

A verseny kétharmadánál volt egy jó pár Safety car-os körünk, mert ahogy kiment az SC szinte egyből volt egy rajtbaleset is. Ez egy normál versenyen idegesítő lett volna de szerintem itt senki nem bánta, mert legalább egy kicsit pihenhettünk.

Sajnos a versenyről sokkal többet nem tudok mondani, mert hihetetlen sűrűn, és gyorsan változtak a dolgok. Mindent egybevéve, mindenki remekül szórakozott. Ezt a lobbiban is érezni lehetett, és a visszajelzések is pozitívak voltak, mi több még az égiek is kegyesek voltak, hiszen a live is tökéletesen működött.

Óvás a "B" lobbiban nem volt. Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk, és köszönjük a részvételt.


 

    

________________________________________________________________________________________________

 

Végezetül nézzétek meg a sorsolást, ahol a szponzoroknak hála rengeteg nyeremény talált gazdára.

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!