FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza5 VW Scirocco Cup 2

Tartalomjegyzék

 

 

Savaztok!


Újra elindítottuk a régebben nagy sikernek örvendő VW Scirocco kupát, annak fényében, hogy hátha ez az utolsó FM5 bajnokságunk. De ha már záróbajnokság, akkor szerettünk volna tele lobbit és valamilyen nyereményt. Legyen emlékezetes, gondoltuk mi…

Nos bátran kijelenthetjük, hogy fullon voltunk és mindenképpen emlékezetes marad. Még pedig az iszonyú káosz miatt, ami a hangproblémáknak volt köszönhető.

Igazából nem részletezném, mert a futamok alatt/közben nem volt gond. Hanem a rajtokkal kínlódtunk, mivel fele banda nem hallotta a visszaszámolást az első futamon. A második futamon már ezt is megoldottuk, de még egy picit csiszolunk rajta és most vasárnap már nem lesz gond akármilyen hangprobléma lesz.

Az első futamról nagyon sok mindent nem tudok mondani. A futam elején valahol a pálya felénél belém laggolt valaki és csöppet megsérült az autóm amitől visszaestem az utolsó helyre. Majd a vége előtt nem sokkal a hátsó egyenesben megcsúsztam a rázókövön, beforgatott, és falhoz csaptam az autót. Na, ott elment az egész mezőny, mivel max. 35 km/h volt a sebességem dombnak felfelé.

A második futam már ennél jóval izgalmasabb volt.
Boksz kiállások után Serious vezette a mezőny közepén lévő vonatot, neki egyébként ez volt az első futama az FRH-nál. Meg kell mondani gyönyörű bemutatkozás volt. Gratula! Végig a nyomában voltunk (Bence Lemur és Én), de körökön keresztül sem értük utol. Kezdetben én üldöztem, de Bence egy hihetetlen előzéssel vágott elém a visszafordító belső ívén. Esküdni mertem volna, hogy abból valamelyikünk nem jön ki jól. De gyönyörűen helyet hagyott, és mindketten elfordultunk. Persze utána körökön keresztül csak a lökhárítóján utaztam, profin védekezett és annyival nem voltam gyorsabb hogy megelőzzem, főleg hogy nyomomban volt Lemur. Aztán egy kis hiba és Lemur a nevető harmadikként át is vette a „Fogjuk meg Serioust” banda vezetését. Pár kör után nekem is sikerült Bencét megelőzni és tolhattam ami a csövön kifér.

Próbáltam Lemurtól nem leszakadni. Komolyan mondom ha lett volna méterszámláló most az sem érdekelt volna. Körről körre azt látni, hogy közelebb kerülünk Serioushoz, ráesünk méterekre, majd eltelik fél kör és megint két-három autóhosszal előttünk van. Olyan lendületet adott, hogy azt elmondani nem lehet. És ahogy az eredményekből is látszik nem tudtuk megelőzni a futam leintéséig…

Ilyenkor szokott jönni az a duma, hogy még két kör kellett volna és meg van. Egy 3,14csákat, Serious fog még pár embernek „gondot” a futamokon.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megjelent (aki nem jelent meg az első futamon az bekerült tartalékosnak). Köszönöm, hogy a hangproblémák ellenére nem adtátok fel és végig toltuk becsülettel a két futamot! Szép volt srácok!

ÓVÁS
A futamon történt szabálytalanság mellett nem tudok elmenni és fel nem fogom, hogy miért és milyen okból történt.
Szerintem mindenki ismeri a szabályzatunk azon részét, hogy: „A Safety Car behívásának pillanatától az ELŐZÉS TILOS!” Kivéve abban az esetben ha lekörözött versenyző, mert akkor egy kört visszavehet.

Maximum az újak nem ismerik, de mivel ezen a futamon csak Serious volt az új tag, és ráadásul Ő volt az SC, így ezt nagyon magyarázni sem kellett. VOLNA.

Tévedtem, és úgy látszik mindig érnek meglepetések. KennieC a sérült autóval végig előzte a mezőnyt, és azon kérdésre, hogy Te mégis mit csinálsz, azt felelte - Most mi van? Csak megyek a boxba.

Nos az van, hogy két futamos utolsó rajthelyes büntetést adok. Azért ennyire ne vegyük már félvállról a szabályokat és ne önállósítsuk magunkat. Ezt látva, a következő futamon ennyi erővel mindenki azt csinál amit akar…

Ne felejtsétek!!!
Aki az adott forduló összesítése alapján az első 6-ban végez, azok visznek a következő futamra +30 kilót. Ha a következő futamon is az első hatban végeznek, akkor arra nem kapnak + súlyt, hanem azt viszik tovább a 3. állomásra. Arra mindig kéretik figyelni, hogy nem az a lényeg egy futamon hanyadik lettél!!! A két futam összesítése számít! Attól, hogy pl. a második futamon 8 lettél az összesítésben még lehetsz pl. 5.!

A gyakorlatban a következőképpen néz ki a + súly

Platform and handling:

• Weight Reduction: Street - 1347kg (a jelenlegi tuning, amivel alapból megyünk)

• Weight Reduction: Stock - 1377kg (+30 kg)

MINDENKI ELLENŐRIZZE A NEVÉT A TÁBLÁZATBAN! Akinek PiROSSAL van a neve az összesítőben, az pakoljon + 30 kilót az autójára és úgy gyakoroljon! Ne a futamon derüljön ki, hogy jaaaaa….

Az eredmények véglegesek. Gratulálunk mindenkinek!

 

  
 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!