FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Astra Quick Race

Tartalomjegyzék

Astra Quick Race

Első tapasztalatok!

 


 


 

 

 

 

Szombaton lefutottuk az első hivatalos FRH Quick Race versenyünket Silverstone aszfaltján. Személy szerint nagyon örültem, hogy voltak a versenyen olyan nevek, akikről már régen hallottunk a csapaton belül.

A lobbi beállításokkal nem voltak gondok, hamar rátaláltam mit merre hogyan kell. Amivel küzdöttek többen is az a hang volt. Ha bedugták a füles csatlakozóját akkor nem volt hallottuk a hangjukat Gamechat-ben. Ha kihúzták akkor meg a Kinecten keresztül jött a hangjuk. Volt akinél csak egy újra indítás oldotta meg a dolgot. Aztán picit megkeveredett a rendszer és Cool az én Invitemre rányomva, mindig másnak a lobbijába került, haha.

Kb. 35-40 perc késéssel indultunk, amit sajnos Laca már nem tudott kivárni, így ő még a start előtt kilépett.

Amúgy nekem csak pozitív tapasztalataim voltak mindennel kapcsolatban. Tetszik, hogy ha kimegyek partyba akkor is látom a lobbiban lévő mozgást, nem veszi el a képet, ez lobbivezetőknek nagy segítség!

  • Ügyes megoldás, hogy végigellenőrizhetem mindenki autóját megfelelő-e (súly, lóerő).
  • Ha valakinek kiment a meghívó és még nem csatlakozott, akkor azt jelzi, hogy még várunk valakire ne indítsd el a futamot.
  • Ha valaki felkészületlenül esik be a versenyre, akkor sincs gond. Ugyanis a lobbiból közvetlenül elérhető a „Kirakat”, így ha van fent tuning a csapatból valakinek, akkor egyből letölthető és mehet a verseny. Nem kell kilépni és küldözgetni egymásnak, majd visszajönni. Kb. olyan mintha az FM4  Klubgarázsból hozná az autót, csak ugye itt bárki eléri a felrakott tuningot, nem csak egy réteg (klubtag). Ezt Kazso nem tudta és kérdezés nélkül kilépett, pedig segítettünk volna ha szól, hogy nincs autója.

Meglepődtem Voala ötletén, hogy 3 (igen 3!) futamot menjünk, de szerintem simán vállalható! Nagyszerű futamok voltak. Persze dzsoj-al kicsit kínlódtam, de pár körig tartottam a tempót a többiekkel.

Szimuláció módban versenyeztünk, az autókon verseny gumik. A 15 kör alatt szépen kopott a gumi. Amit jó volt látni, hogy a verseny gumikon a végére már kb. 12%-os kopás mutatkozott, de már javában sárgultak és csúsztak.

Ami viszont nagyon hiányzott az a távolságjelző. Amikor előzgettünk vagy csak közel voltunk egymáshoz jó lett volna tudni az adatok által „érezni” ki mennyire van, mert ugye cockpit nézetből nem látni körbe. Még ezt kellene orvosolni és nem lenne egy szavam sem.

Köszönöm mindenkinek, aki ott volt! Az eredményekhez gratulálok! Ne felejtsétek, 23-án indul ezzel az autóval a bajnokság! Addigra dobjatok össze valami jópofa versenyfestést! Várunk mindenkit az FM5-ben is!

(Amennyiben Tasi nem regisztrált tag az oldalon, akkor a szabályok értelmében annyiban módosul a táblázat, hogy mindenki fentebb ugrik, és ő nem kap pontot.)

 

  

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!